Kamasz gondok: Utál a gyerekem?

A kamasz gyerek sokszor meggondolatlan, és akár olyan bántó mondatok is kiszaladhatnak a száján, mint az utállak, Anya! Ez azt jelenti, hogy szülőként mindent elrontottunk? Vagy ez csak egy impulzív felkiáltás a gyerek részéről, amit nem feltétlenül kell komolyan venni? Erre a kérdésre keressük a választ alábbi videónkban, Porkoláb-Minarik Annamari, klinikai szakpszichológus segítségével.

 

A videó hanganyagának átirata:

Eszter: Sziasztok, Mamik. Szinte minden anyukát elér az az időszak, amikor a gyermeke visszajelzései vagy viselkedése alapján negatív kritikát kap. Utál a gyerekem – ez a mai témánk, a vendégem pedig Porkoláb-Minarik Annamária, klinikai szakpszichológus. Szia Annamari.

Annamari: Sziasztok.

Nézeteltérés a kamasz gyerekkel

Eszter: Egy édesanya mit tehet ebben az egyébként érzelmileg igencsak felfokozott helyzetben?

Annamari: Első körben azt, hogy megpróbálja megőrizni a nyugalmát. Mert amikor a gyerek ilyet mond nekünk, vagy úgy viselkedik, hogy mondjuk, ilyesmit fejezi ki, akkor érzelmileg felfokozott állapotban van és ha mi is egy ilyennel reagálunk, akkor ezzel tovább fogjuk növelni ezt az állapotot. Ezért az első és legfontosabb az, hogy megpróbáljuk valahogy a nyugalmunkat visszaszerezni, és ne impulzusból reagáljunk a gyerekre.

Eszter: Mi állhat egy ilyen helyzet hátterében?

Annamari: Több dolog is állhat a hátterében. Az első és legfontosabb kérdés az az, hogy feltegyük a miért szócskát magunknak, azaz megnézzük, hogy vajon a gyerekem miért viselkedett így. Kiről szólt ez a történet; őróla szólt, vagy énrólam szólt?; A második része sokkal nehezebb lesz. Nehéz az,  hogy felvállaljak olyan dolgokat, ami esetleg bennem volt és ki is mondjam azt,  hogy lehet, hogy igazságtalan voltam a gyerekkel és azért kaptam ezt a reakciót. Azt kicsit könnyebb látni,  ha a gyerek csinált valami olyat, amit esetleg én helytelenítettem vagy egészségesnek vélt korlátokat állítottam fel neki és arra kapom ezt a reakciót . De nagyon nem mindegy, hogy melyik helyzet áll fenn.

Eszter: Mikor szól ez a gyerekről?

Annamari:  A gyerek frusztrációt él át egy ilyen helyzetben és azt dobja ránk, düh vagy harag formájában. Akkor szól általában a gyerekről, a helyzet, amikor olyan kereteket vagy korlátokat állítunk neki, ami neki nem tetszik és akkor ezt megpróbálja valahogy kifejezni. Legtöbbször ilyesmi áll ennek a hátterében. Ilyenkor is elgondolkodhatunk azon, hogy azok a keretek, vagy azok a korlátok, amit felállítottunk azok mennyire felelnek meg az ő életkori sajátosságainak vagy mennyire felel meg az ő elvárásainak. Tudunk-e esetleg azon változtatni, el tudjuk-e neki magyarázni, hogy miért állítottuk fel ezeket a korlátokat.

Kötelezettségek és jogok a szülő-gyermek kapcsolatban

Eszter: Én azt vettem észre mostanában, hogy a gyerekek egészen kicsi kortól gyakorlatilag partnerként vannak kezelve, ami szerintem tud egyébként káros is lenni. Te mit gondolsz erről?

Annamari: Én azt gondolom erről, hogy régebben 20-30 évvel ezelőtt általában azt követték a szülők, hogy a gyereknek kötelezettségei vannak a szülőknek meg jogai. Aztán utána ez valahogy megfordult oda, hogy a gyereknek jogai vannak a szülőnek meg kötelezettségei. Szerintem te valami ilyesmiről beszélsz, hogy mindent átadnánk a gyereknek, és akkor ez egy kicsit olyan köntösbe van csomagolva, hogy partneri viszonyban vagyunk. Hát nem vagyunk partneri viszonyban a gyerekünkkel, hiszen mi felelünk érte.

Tehát mi egy szülő-gyerek viszonyban kell hogy legyünk a gyerekkel. Én azt gondolom hogy az a helyes út, hogy mind a kettőnknek vannak jogai és mind a kettőnek vannak kötelezettségei is. De érett felnőttként nekünk kell jobban látni azt, hogy mikor engedhetünk ezekből a kötelezettségekből és mikor nem engedhetünk be. Ha a gyerek testi épségéről van szó bármilyen formában abból nem engedhetünk. De bizony van, amikor igenis engednünk kell, még akkor is ha nekünk nem tetszik, azért, hogy a gyerek se sérüljön, vagy azért, hogy az igazságérzete se sérüljön.

A túlzott szigor

Eszter: Ennek az ellenkezője, a túlzott szigor, szerinted mikortól kezdődik?

Annamari: Vannak nagyon merev elvárások is a gyerekek felé. Általában akkor beszélünk pszichológiai értelemben túlzott szigortól, amikor nem az életkornak megfelelő elvárásokat támasztunk a gyerekek felé vagy túl merevek a szabályok; nincs benne semmiféle rugalmasság.  Ennek azért elég látható jelei szoktak lenni a gyerekeknél. Ilyenkor a frusztráció sokkal erősebb, sokkal hangosabb.

Ilyenkor szorongani kezdenek a gyerekek, ami  nagyon sokszor megmutatkozik alvásproblémákban, vagy más szomatikus problémákban, ami azt jelenti, hogy testi panaszokban jelentkezik a szorongás. Pl. elkezd fájni a hasuk vagy a fejük, testi, orvosi  okok  nélkül. De lehet olyan is, hogy hirtelen romlik az iskolai teljesítmény- ez is jelzése lehet a szorongásnak.

Eszter: Szerintem nehéz ezen a mezsgyén szülőként egyensúlyozni, egyébként főleg azért mert mondjuk bekerül a gyerek iskolába, akkor ott nyilván már a környezete nagy hatással van rá. Mit lehet akkor tenni, ha mondjuk teljesen más mintát lát, mint amit otthon?

Annamari: Hát nagy valószínűséggel teljesen más mintát fog látni a kortársai között; hiszen minden család egy picit más, így az iskolából hazahoz sok mindent a gyerek. De azért a jó hír az, hogy ha az első három-négy évben jól letettük az alapokat, akkor általában a saját mintái lesznek a kiindulópontok. Az lehet, hogy a serdülőkorban- ami a lázadás korszaka- kicsit  jobban felhangosodnak az eltérő minták, könnyebben behoz néhány új mintázatot.

De fontos, hogy beszélgessünk vele ezekről, hozzuk föl ezeket a témákat; de ne akkor, amikor mi akarjuk, amikor nekünk fontos, hanem akkor, amikor ő nyílik, amikor a gyerek akar beszélni. És akkor ott leszünk szülőként, hogy elmagyarázhassuk, hogy ez szerintünk miért nem így van vagy miért nem így helyes. És bizony olyan is lehet, hogy néha bevállalhatunk 1-2 olyan dolgot is, amit máshonnan hoz, még  nekünk is megtetszhet valami, tehát lehetünk ebben lazábbak, a  rugalmas alakítás, adaptálódás mindig nagyon fontos. Vegyük figyelembe az ő igényeit is, és legyünk ott érett szülőként, aki elmagyarázza neki ha valami nem jó, vagy valami jó.

A kamasz igazságérzete

Eszter: Visszakanyarodva a nehezebb részhez, hogy néz ki az amikor ez rólunk szól és nem a gyerekről?

Annamari: Hát biztos, hogy minden anyuka megéli azt, amikor ő nagyon fáradt,vagy neki lennének szükségletei és mondjuk a gyerek, vagy mindennapi események miatt ezt háttérbe kell szorítania. Vagy csak egyszerűen olyan napja volt hogy nagyon-nagyon frusztráltnak érzi magát, túl sok volt minden. És akkor jön a gyerek valami kéréssel vagy valami kis határszegéssel és ott robbanunk, azaz, egy sokkal intenzívebb reakciót adunk rá, mint ami indokolt lenne.

Ezek után sokszor viszonylag hamar rájövünk, hogy itt kicsit túllőttünk a célon, de ha nem tennénk, akkor bízhatunk abban is, hogy a gyerek is  egyértelműen jelzi ezt, mert a gyerekeknek nagyon erős és fejlett az igazságérzete. És pont ez az, hogy amikor igazságtalanság történik velük, azt nagyon intenzíven tudják jelezni. Sokszor ezen el lehet kezdeni gondolkodni, hogy vajon én hogy voltam ebben a helyzetben, miért így ragált. Nagyon-nagyon fontos, hogy ilyenkor át tudjam helyezni a nézőpontomat a gyerek nézőpontjába,  ne csak a sajátomat lássam.

Ezt érett felnőttként jó ha meg tudjuk tenni. Ha az ő nézőpontját is figyelembe vesszük, akkor  felvállalhatjuk azt, még ha nehéz is bevallani, hogy itt lehet, hogy én voltam az, aki egy kicsit túl túllőtt a célon. Kimondhatjuk, hogy lehet, ha a gyerek szempontját néztem volna, akkor neki igaza volt ebben a helyzetben, de én valamiért a sajátommal tudtam csak reagálni. Ha már ezen  tudunk  gondolkodni, akkor  itt már van jóvátételi lehetőségünk a gyereknél.

Kérjünk bocsánatot?

Eszter: Ilyen például, vagy legalábbis az első lépése lehet az, hogy ha bocsánatot kérünk egy gyerektől. Ennek mi a jelentősége már mondjuk egészen kicsi kortól?

Annamari: Hát én nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy bocsánatot tudjunk kérni a gyerekektől; én magam is nagyon sokszor bocsánatot kérek a saját kisfiamtól. Pontosan azért, amit említettem, hogy a gyerekeknek tényleg nagyon fejlett az igazságérzete, és ők még nagyon érzelmileg vannak jelen a helyzetekben, teljesen érzik hogy valami oké vagy nem oké. És ha igazságtalanok vagyunk velük, akkor azt valahogy meg fogják magyarázni maguknak, hogy miért történik. És sajnos sokszor saját maguk ellen viszik azt a magyarázatot, amivel hosszú távon nagy károkat tudunk okozni.

Viszont ha én szülőként képes vagyok arra, hogy belássam azt hogy most én voltam a hibás és odamegyek a gyerekemhez és megadom neki, hogy igazad volt kisfiam, te jogosan érzed azt, hogy ez itt nem volt a helyén – szinte rendbe is tettem az egészet és gyakorlatilag az egész életét egy picit más irányba fogom elfordítani, mintha benne hagytam volna abban,  hogy velem most igazságtalanok voltak, amiből azt fogja gondolni hogy ő ezt érdemli. Fontos tehát, hogy be tudjuk vállalni, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, és hogy nekünk is lehet hibázni, van ilyen az életben. Ezzel modellt is nyújtunk a gyereknek egyébként.

Kamaszkori változások

Eszter: Leggyakrabban szerintem akkor találkozhatunk ezzel a jelenséggel, hogy a gyereket nagyon távol érezzük magunktól, amikor tinédzser lesz. Ilyenkor mi zajlik bennünk?

Annamari:Hát igen ez a serdülőkor. Az egy nagy levegővétel, mind az anyukának, mind a gyerekeknek, meg az apukáknak is. Nagyon sok minden zajlik ilyenkor a gyerekekben, az egész életük változás hangsúlyú. És evolúciósan a változásra úgy vagyunk programozva, hogy stresszel teli dolognak éljük meg.  A serdülőkor nagyon stresszes a gyereknek magának is, nem csak nekünk  szülőknek, tulajdonképpen ezek a bennük zajló streszzorok vetülnek ki ránk, szülőkre.

Ilyenkor zajlik bennük egy biológiai változás, hiszen érik az agy, bizonyos agyterületek ilyenkor intenzíven fejlődnek. Hormonális változások indulnak el ami ami egy csomó új helyzetet teremt az életünkben, egy sor szociális vetülettel, és  viselkedéses vetülettel.  Csak gondoljunk bele, hogy megjelennek a másodlagos nemi jellegek, hirtelen megnőnek férfiasodnak vagy nőiesebbnek, és hát ezzel valamit kezdeni kell. A környezet hirtelen elkezdi őket kicsit felnőttként kezelni, de igazából még nincsen rá útjuk meg szerepük, nem tudják, hogy kell ezt csinálni, hiszen belül még egy picit gyerekek. Emellett  pszichológiailag is nagyon sok mindenen mennek keresztül, mert ez az identitáskeresésnek is az időszaka, ami azt jelenti hogy mindenféle szerepekben ki kell hogy próbálják magukat.

Ennek velejárója az is, hogy le kell válni valahogy a szülőkről hiszen csak akkor tudok önálló felnőtt lenni, ha sikeresen leváltam a szüleimről.  Emiatt általában picit máshogy kell csinálnom a dolgokat, mint ahogy a szüleim tennék. Ez szokott lenni a serdülőkori lázadás, amikor nagyon másképp akarom csinálni, vagy nagyon látványosan másképpen. Mindezt úgy, hogy közben az összes változás bennem is zajlik. Ez azért nagyon nehéz.

Ilyenkor a szülők vetítő vásznakká válnak, a gyerek érzései rájuk fognak valamilyen módon csapódni és gyakran negatív irányban. Én ilyenkor két dolgot szoktam mondani a kétségbeesett szülőknek: Az egyik az hogy a serdülőkort ki kell bírni. Ez erről is szól, hogy itt nekem teherbírónak kell lenni és ki kell bírni. A másik meg az, hogy azért abba is gondoljunk bele, hogy ott merjük megengedni magunknak hogy hangosak vagyunk, veszekszünk, haragosak vagyunk, ahol bízunk abban, hogy azért a szeretet ott fog maradni.

Ez egy nagyon-nagyon fontos dolog, hogy bármilyen csúnya dolgokat mond nekem olyankor a gyerekem meg bármilyen viharos is, ez a kapcsolat azért esélyes, hogy pont azért viharos, mert velem megteheti, mert bízik abban, hogy nem fogja elveszíteni a szeretetemet. És szerintem ha ebbe bele tudunk kapaszkodni, akkor sokat tud segíteni abban, hogy kibírjuk ezt az időszakot.

Leválás a szülőkről

Eszter: Ez a természetes leválás, ez nagyon sok ponton hasonlít szerintem egy gyászfolyamatra, egy gyászfeldolgozásra, amikor el kell hogy engedjük a gyerekünket. Szerinted mit tehet ilyenkor egy anyuka, hogy ezt minél jobban tudja kezelni?

Annamari: Hát én annyiban hasonlítanám csak a gyászhoz, hogy veszteségélménnyel jár ez is, hiszen valamit elveszítünk; elveszítünk egy csomó szülői szerepet és hát ez bizony ez nehéz. Éppen ezért fontos, hogy hogy ilyenkor önvizsgálatot is tartsunk, nézzünk magunkba, hogy mennyire nehéz ez, mennyire tudjuk elengedni a gyereket. Egyébként ezt már egyszer megtettük korábban, akkor amikor a gyerekek elkezdtek járni és egy kicsit távolodni tőlünk. Azaz, nem egy teljesen új szerep. Én azt szoktam mondani a szülőknek,  hogy amikor a gyerekek elkezdik az óvodát, meg az iskolát már akkor is picit távolabb kerülnek tőlünk, mi magunk meg  úgy kerülünk visszább a saját gyermek előtti életünkbe.

Úgyhogy valahogy azért elő van készítve ez a terep; fontos, hogy megtaláljuk a saját identitásunkat újra, hogy ne csak az anyai vagy az apai szerep legyen az amiben a munkán kívül teljesnek érezzük magunkat, hanem hogy legyenek egyéb szerepköreink is az életben, ami rólunk szól, vagy hobbikról szól, vagy bármi másról. És akkor nem lesz annyira drasztikus ez a váltás. Szerencsére jó eséllyel, mire a gyerek eljut a serdülőkorig már nagyon sok szülő ott tart, hogy van saját élete, mivel egyre nagyobb szabadságot tud adni a gyereknek és egyúttal ő is egyre nagyobb szabadságot kap a saját életében.

Én általában azt javaslom, hogy magunkkal is foglalkozzunk. Ne csak az legyen a fő szempontunk, hogy a gyerekünk szülei vagyunk. Az a szülőség  legelején persze nagyon fontos és ez tényleg egy főszerep, de aztán egyre inkább vissza lehet térhet a saját életünk irányaihoz is. És ha ebben ügyesek vagyunk akkor egészen jól el tudjuk engedni a gyerekeinket. Ha pedig jó munkát végeztünk a szülőség kapcsán, akkor a gyerekeink olykor-olykor vissza fognak járni hozzánk.

Eszter: Nagyon izgalmas volt ebben a témában egy kicsit jobban elmélyülni, úgyhogy köszönjük szépen neked, Annamari, hogy itt voltál.

Annamari: Én is köszönöm szépen.

Eszter: Nektek is köszönjük, hogy itt voltatok velünk. Hamarosan találkozunk.

Ha tetszett a videónk, kérlek oszd meg, az alábbi lehetőségek egyikén, hátha más szülőnek is segíthetsz vele.