Énidő anyaként, bűntudat nélkül

Az utóbbi pár év egyik legfelkapottabb buzzword-je az énidő. Mindenhonnan azt hallani, hogy „szakíts időt magadra”, „a mentális egészségem megtartásához én-időre van szükségem”. De mi is tulajdonképpen az énidő? -kérdezheted jogosan.

Az én idő a magunkra szánt minőségi idő – fogalmazza meg tömören Pócsmegyeri Zsuzsi, viselkedés-pszichológiai szakértő – És tudatosan időt szakítani önmagunkra az tulajdonképpen az a szikra, ami elindít az öngyógyítás útján; azon az úton amit követve önmagad legjobb verziója lehetsz.

Elfoglalt mami kisbabával

A mamik és az énidő

Rengetegszer hallottad már, hogy a minőségi élethez meg kell találni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt és ez már önmagában is nagy kihívás. Hát még mamiként, egy vagy több gyerekkel, ez a kihívás kolosszusi méreteket ölt. Mielőtt gyereked születik, a munka mellett jellemzően van valamennyi szabadidőd, ezért ebben az időszakban ritkán kell tudatosan énidőt elkülöníteni; ugyanis a szabadidődben ösztönösen azt csinálod, ami feltölt, amitől jól érzed magad. Egy munkahely mellett és/vagy egy párkapcsolatban, 100%-ig biztosan jut időd magadra és van hetente pár szabad órád, amit magadra szánsz és kipihened magad.

Ám ez a helyzet drasztikusan megváltozik abban a pillanatban, amikor megszületik a kisbabád, ugyanis a baba születését követően szinte megszűnik a szabadidő fogalma; legalábbis a te életedre egyre kevésbé lesz jellemző, hogy éppen ráérnél telefonálni vagy unatkoznál Ezért az automatikusan, a szabadidővel együtt jelenlévő énidő megszűnik, amint mamivá válsz.

A másik oka annak, hogy a mamiként nincs énidőd az az, hogy gyakran pont te, mint anyuka bűntudatot érzel azért, ha esetleg egy gyerekmentes délutánra vágysz. Ezért inkább minden percedet a kicsinek szenteled, mivel az énidő igényedet önzőségnek éled meg; és sajnos nem csak te, hanem a köztudatban is ez a hozzáállás az irányadó. Ha eljársz ide-oda és a gyereket esetleg az apukára, a nagymamára vagy a bébiszitterre hagyod, akkor te egy rossz anya vagy aki csak a saját igényeit nézi. 

Relaxálás, énidő egy bögre teával

Miért fontos az énidő?

A magadra szánt minőségi idő növeli az önbizalmat, csökkenti a stresszt és javítja a személyes kapcsolatokat. Amikor az önbizalom növeléséről beszélnek a szakemberek, mindig első helyen emelik ki a pozitív megerősítést, önmagad pozitív megítélését. És nemhiába mondják, hogy egy cselekedet többet mond száz szónál; ha elhatározod azt, hogy igenis, időt szánsz önmagadra, ezzel pont azt erősíted meg magadban, hogy te számítasz és igenis, te megérdemled.

Az, hogy időt szakítasz önmagadra, az azt jelenti, hogy szereted és tiszteled magad, és ez pozitívan hat arra, hogyan látod  világot és befolyással van a személyes kapcsolataidra is. Amikor állandóan elfoglalt vagy és nem látsz ki a teendőidből, akkor könnyedén összecsapnak a fejed felett a hullámok. Ez pedig ingerültté tesz, ezáltal egyre kevésbé leszel ura az érzelmeidnek és indulataidnak.

A rendszeres énidő viszont lehetőséget ad az agyadnak arra hogy kikapcsoljon, hogy lazítsál. Ezáltal pedig lecsökken a stressz szinted, jobban alszol, majd pedig ennek következtében türelmesebbé válsz, jobban uralod az érzelmeidet és lehetőséget adsz arra is magadnak, hogy értékelni tudd a jelen pillanatot. – jegyzi meg Pócsmegyeri Zsuzsi.

Ezek a pozitív történések feltöltenek, és ne feledd el, hogy csak akkor, ha te fel vagy töltődve és ki vagy simulva, csak akkor tudsz adni másoknak, csak akkor van energiád valóban odafigyelni a családodra, az ismerőseidre. Ahogy a közmondás is mondja : Üres korsóból nem lehet vizet önteni – adni csak akkor tudsz, ha te magad lelkileg rendben vagy.

Ezek után tisztán láthatod,  hogy nem állja meg a helyét az az állítás, hogy az énidő önzőség. Nem, az énidő a te mágikus RESET gombod. Fontos, hogy tudatosan időt szakíts magadra, mert az énidő az, ami feltölt mentálisan, lelkileg és testileg is, és csak feltöltődve vagy képes türelmesen és pozitívan élni. Tehát az énidő következménye egy kisimultabb és jobb szülő, partner és munkatárs.

Mamiként hogyan kezdjél hozzá?

Először is tudatosítsd, hogy kell az énidő, ez jár neked. Persze az, hogy kinek és milyen formában kell az énidő, az természetesen egyénenként nagyon eltérő lehet, de erre kitérek egy kicsit később. Tehát, az énidő nem önzőség és a fentebb felsorolt pozitív hatások miatt neked is, nekem is, mindenkinek szüksége van rá. 

Különösen kismamaként, egy teljesen új és elsöprő helyzettel szembesülsz, amikor hirtelen felelősséggel tartozol egy törékeny, kis életért. Ezen felül az eddig bejáratott és megszokott napirended is jellemzően teljesen felborul, nincsen már nyugodt éjszakai alvás, kényelmes félórás zuhanyzások vagy terembe járás. Ehhez hozzájárul a teljesen új helyzet okozta bizonytalanság, az Úristen, vajon jól csinálom?! feszültsége. Ez önmagában is nagy terhet róhat rád és az addig jól működő, harmonikus párkapcsolatot is megváltoztathatja egy kis jövevény. 

Ebben a helyzetben kiemelten fontos az, hogy időt szakíts önmagadra, hogy át tudd gondolni, mi és miért történik éppen, hogy mit érzel és hogy lazítani tudj és feltöltődj. Igaz, hogy újdonsült anyukaként kismillió dolgod van, a háztartást ugyanúgy el kell látni mint azelőtt és mellette ott van egy kicsi élet, akire gondot kell viselned.

Ilyenkor az anyukák vagy túlzottan igyekeznek megfelelni és gyakran irreális elvárásokat állítanak önmaguk elé, vagy pedig egyszerűen úgy érzik, hogy ez túl sok és képtelenség végig csinálni. Ezt megelőzendő, tervezz tudatosan a nehéz időkre, gondold át, hogy mi várhat rád és adj magadnak egy esélyt azzal, hogy már most, a baba érkezése előtt megtervezed a saját kis túlélési kalauzod.

írj listát az énidőhöz

Tervezz énidőt 3 lépésben

Most már biztosan egyetértesz velem, hogy az énidő kell, de mi a következő lépés?  Ismét Pócsmegyeri Zsuzsi viselkedés-pszichológiai szakértőt kérdeztem, hogy ha megszületik az igény, hogy igen, neked énidő kell – akkor innen hogyan tovább?

Az, hogy kit mi tesz boldoggá, mi tölti fel, az egyénileg nagyon változó és mindenkinek mást jelent – válaszolta Zsuzsi. – Ezért, első lépésként ülj le egy papírral és tollal és kezdd el összeírni azokat a tevékenységeket, amelyek boldoggá tesznek – javasolta.

Ez lehet egy romantikus vacsora a pároddal, egy wellness hétvége, a futás, a festés, motorozás, az ejtőernyőzés, a konyhában töltött főzőcskézés, vagy pedig a  kisbabád álmában mosolygó arcocskája – ez egyénenként nagyon változó. Lényeg, hogy végül legyen egy legalább 10 tételes listád olyan tevékenységekről, amelyek valóban boldoggá tesznek, amelyek kikapcsolnak és feltöltenek. Ami után úgy érezed hogy van értelme az életnek, hogy az élet szép. 

A második lépés, hogy ha ez a lista megvan, akkor nézd meg hogy erről a listáról melyik vagy melyek azok az elemek, amelye(ke)t a jelenlegi élethelyzetedben is rendszeresen be tudsz építeni az életedbe. Fontos kihangsúlyozni, egy (vagy több) olyan tevékenységet válassz, amit legalább heti rendszerességgel tudsz csinálni. Hogy ez miért fontos? Azért, mert már az a tudat is túl tud segíteni a nehézségeken, hogy tudod, hogy teszem azt, minden szerda este boxra mész, utána szaunázol egy hatalmasat. Ez egy lélegzetvételnyi lazulási lehetőség, amikor elengeded egy kicsit az éppen fogzó kisbabát, az álmatlan éjszakákat, amikor nem kell azon gondolkodnod, hogy holnap ismét hogy jut időd mindenre – amikor elengedhetsz egy kicsit mindent és meghallod végre a saját gondolataidat

Harmadik lépésként, ne feledd el, hogy a rendszeresség mellett a flexibilitás is nagyon fontos – tette hozzá viselkedés-pszichológiai szakértőnk, ugyanis előfordulhat, hogy éppen megbetegszik a kicsi, vagy a bébiszitter nem ér rá; az ilyen helyzetekben nem kell lemondanod az énidőről, hanem keress inkább egy alternatív megoldást: menj el egy másik időpontban vagy pedig válassz egy teljesen másik tevékenységet a listádról, amely hasonlóan segíthet kikapcsolni. Például egy este apa vigyáz a kicsire, amíg te egy forró fürdőben, egy pohár borral olvasgatsz 45 percig, zavartalanul. 

Fürdőzés egy pohár borral

Összefoglalás

Összességében elmondható, hogy az énidő nem úri huncutság, hanem egy alap szükséglet; egy olyan időtöltés ami hozzájárul ahhoz, hogy kevesebbet idegeskedj, jobban érezd magad a bőrödben és végeredményben feltöltődj, ami által egy teljesebb értékű tagja lehetsz családodnak, munkahelyi környezetednek. Az énidő nem önzés, és ne felejtsd el, hogy míg a nyugodtabb időkben a szabadidő tulajdonképpen egyet jelent az énidővel, a nehéz és elfoglaltabb időszakokban tudatosan kell időt szakítanod magadra a lelki egészséged érdekében.

Ha tetszett a cikk, és úgy gondolod, hogy a barátaid is hasznosnak találnák az itt összegyűjtött gondolatokat, ne habozz, oszd meg az alábbi lehetőségek egyikén

Share via
Scroll to Top
Send this to a friend