Tartalomjegyzék
Gyerekként már alig vártam a nyári szünetet, de anyaként meglehetősen ambivalens érzésekkel fogadom ezt a jeles eseményt, és gondolom, ezzel nem csak én vagyok így. Ha kicsik még a gyerekek, akkor talán a nyár nem sok változást jelent az év többi részéhez képest, de amint ovis korba lépnek, vagy a későbbiekben iskolás és esetleg óvodás korú gyerekekkel együtt vágsz bele a nyári szünetbe, nos ez már a logisztika magasiskolája. Főleg, ha a kellemes meleg és a kislurkók mellé egy főállás is társul, akkor elmondhatom, hogy bizony mami, megütötted a főnyereményt! Garantáltan eseménydús és izgalmakban bővelkedő nyári szünet elé nézel!
Összegyűjtöttem néhány (reményeim szerint) hasznos tippet ebben a cikkben, amelyek segítségével talán ici-picit könnyebben túlélhetővé válik a nyár. Vágjunk is bele!
Nyári szünet a kislurkókkal
A nyári szünet egy gyerekkel talán kiszámíthatóbb és könnyebben tervezhető, míg több lurkó lefoglalása nagyobb kihívást jelenthet, különösen ha nagyobb közöttük a korkülönbség. A korukból kifolyólag a kislurkóknak eltérő érdekeik és igényeik lehetnek, már nem feltétlenül játszanak békésen, hiszen az érdeklődési körük különbözik; és a nagyobbik teherként élheti meg, ha állandóan a kicsire kell vigyáznia, miközben ő is inkább a saját játékaival, vagy éppen a barátaival foglalná el magát.
Ezért ne feledkezz meg róla, hogy különböző korosztályoknak különbözőek az igényei és szakíts időt olyan programokra vagy tevékenységekre, amelyek specifikusak az adott korosztálynak. A nagyobb gyerekekkel például tervezhetsz egy kirándulást, táborba küldheted őket, vagy részt vehetnek érdeklődési körüknek megfelelő kurzusokon, miközben a kisebbekkel otthoni játékokat vagy játékteret alakíthatsz ki. Ezen felül természetesen van bőven olyan tevékenység, amelyet különböző korú gyerekek is élvezhetnek, akár otthon vagy a szabadban is:
Otthoni tevékenységek:
Válassz olyan programot, amelyet mindannyian élvezhettek; például legyen egy közös filmezős, játszós vagy társasozással eltöltött napotok. A közös filmezés során biztosíthatsz egy teljes mozis élményt, popcornnal és üdítővel a nagyobbnak, míg a kicsi élvezni fogja, hogy ő is “nagyos” dolgokban vehet részt.
A közös játékhoz válasszatok olyan játékot, amelyet mindannyian játszhattok, például a Lego-t (a kisebbeknek a Lego Dupló-t) vagy építőkockákat, amelyet kisebb és nagyobb gyerekek is egyaránt élvezhetnek. Társasjátékokból olyat válasszatok, amelyek különböző nehézségi szinteket kínálnak, vagy alakítsatok csapatokat; a gyerkőcök egy szülő ellen, vagy a kisebbik egy szülővel játszik a nagyobbak ellen.
Szervezz kreatív napokat, amikor festéssel, gyurmázással, ragasztgatással töltitek az időt. Ilyenkor elég egy-egy témát meghatározni, a nagyobbak vágnak, színeznek, míg a kisebbek ragasztgatnak vagy pecsételnek. Így együtt és mégis, a koruknak megfelelő játékokat játszanak a kismanók.
Főzzetek vagy süssetek együtt, itt is meg lehet osztani a feladatokat, hogy ki mit csinál. Míg az egyik gyerkőc keverget, a másik adagolhatja a kimért összetevőket, vagy éppen sütit szaggathat vagy díszíthet. Illetve a nyári melegre való tekintettel tökéletes program lehet egy kis házi fagyi készítése! Ezek is olyan élmények, amelyeket a tesók együtt csinálhatnak és egyúttal olyan élményeket teremt, amelyre hosszú évek után is emlékezni fognak.

Szabadtéri programok:
Ha kertes házban laktok, akkor építhettek sátrat, kerti kuckót vagy felállíthattok egy gyerekmedencét is, ez egy fantasztikus módja annak, hogy a kislurkók a szabadban töltsetek időt, és együtt fedezzék fel a természetet. Neked csak annyi a dolgod, hogy játékokat, könyveket, megfelelő mennyiségű folyadékot és némi harapnivalót készíts elő a kalandos kerti piknikhez. És persze figyelj a megfelelő fényvédelemre!
A nyári szünetben a kislurkók több időt töltenek a családdal, de egyúttal lehetséges, hogy hiányoznak nekik a kis barátaik; ezért ha megteheted, szervezz baráti találkozókat, vagy járjatok el gyakrabban játszóházba, játszótérre, ugyanis ilyenkor nem csak egymással, hanem más gyerekekkel is játszhatnak és új élményeket szerezhetnek. Vagy látogassatok el egy közelben lévő uszodába, a gyerekek minden korosztályának kitűnő szórakozást nyújtanak a vízi és homokozó játékok, mint például a vízipisztolyok, úszógumik vagy akár vízi labdák.
Fedezzétek fel a környező természetet, menjetek túrázni, kerékpározni vagy egyszerűen csak sétáljatok a közeli parkban. Az ilyen kalandok során a gyerekek minőségi időt töltenek a szabadban, miközben számos új dolgot is tanulnak tőled. Az ilyen kirándulások során, természetesen ha kisebb gyerek is van a családban és attól függően, hogy hova mentek, érdemes egy terepen is szuperül bevált babakocsit beszerezni, vagy pedig a közeli parkban való sétákhoz egy kismotor vagy futóbicikli, ugyanis ezzel elkerülheted azt, hogy 10 perc séta után egy ölbebabád legyen.
Ha a szabadban terveztek időt tölteni, kiemelten figyelj a napvédelemre, ugyanis az erős UV sugarak károsíthatják a kicsit bőrét, és fájdalmas leégésekhez is vezethetnek. A gyerekek bőre 3-5-ször vékonyabb, mint a felnőtteké ezért kiemelten fontos odafigyelni, hogy milyen fényvédővel és milyen gyakran kenjük őket. (ingyenesen letölthető napozási kisokosunkból, melyet gyerekorvos és gyógyszerész ajánlásával készítettünk el, minden fontos infót megtudhatsz a kislurkók egészséges napozásával kapcsolatban). Az adekvát fényvédelem nemcsak a tökéletes naptej megtalálásából áll, ne feledkezz meg a kalapokról, napszemüvegekről, és ha a babóca még kicsi, akkor az UV szűrővel ellátott ruházatról és babakocsi kiegészítőkről.
A szabadtéri programok során, különösen ha ezeket városon kívül tervezitek, akkor gondoskodj a szükséges kullancs és szúnyogok elleni védelemről, hosszabb utak esetén pedig mindig legyen nálatok fertőtlenítőszer, sebtapasz, sebgyógyulást, hámosodást elősegítő krém, fejfájás- és lázcsillapító. Hosszabb túrautakon, a nagy melegre való tekintettel csomagold az ételeket és az italokat termo uzsonnás táskába és termoszokba, így mindig kéznél lesz a frissítő nasi és üdítő, amivel megkínálhatod a kimerült kislurkókat.
Fontos, hogy figyelj a testvérek egyéni igényeire és érdekeire, és adj nekik lehetőséget arra, hogy közösen döntsenek a tevékenységekről. A nyári szünet kiváló lehetőséget nyújt a testvérek közötti kötődés erősítésére és együtt töltött időre, ezért használjátok ki ezt a lehetőséget.
Nyári szünet dolgozó anyaként
Ez az igazán nehezített pálya, amikor adva van egy-két óvodás és kisiskolás korú kislurkó és beköszönt a nyári szünet, közben pedig neked dolgoznod kellene. Ebben a helyzetben valóban kihívást jelent a gyerekfelügyelet és a munka összehangolása és általában nincs más lehetőség, mint flexibilisen kezelni a helyzetet és a lehetőségedre álló összes erőforrást maximálisan kihasználni.
Ha megteheted, kérj segítséget a családtagoktól, talán van valaki segíthet a gyermekfelügyeletben vagy elviheti a gyerekeket olyan tevékenységekre, amelyek hosszabb időtartamúak. Fontos, hogy ne félj szólni, jelezni, ha segítségre van szükséged.
Keress olyan táborokat vagy nyári programokat, amelyekbe bekapcsolódhatnak a gyerekek. Ezek lehetnek sporttáborok, művészeti táborok vagy más tematikus programok, amelyek érdeklődésük szerinti elfoglaltságot nyújtanak. Ezáltal a gyerekeknek lehetőségük van szórakozni és tanulni, miközben neked időt biztosítanak a munkára.
Beszélj a munkahelyeden a főnököddel, tájékoztasd őt a kialakult helyzetről és próbáljatok meg kialakítani egy rugalmas időbeosztást, amely lehetővé teszi a munka és a gyerekfelügyelet összehangolását. Próbáljatok meg együttműködni egy rugalmas munkaidő vagy távmunka lehetőségének megtalálásában.
Ne feledd, hogy minden helyzet és család más, és a megoldások személyre szabottak kell, hogy legyenek. Hallgass az ösztöneidre, légy türelmes magaddal és a gyerekekkel, és keresd azokat a megoldásokat, amelyek a legjobban működnek Neked.
Nyári szünet és a mentális egészséged
A nyári szünet, akárhonnan nézzük, szórakoztató a gyerekeknek, de megterhelő a szülőknek; nem véletlen, hogy a mém-ek szerint (de nem kizárt, hogy a valóságban is) pezsgőbontás van szeptember elsején!
A nyár során, a túlélés érdekében kulcsfontosságú a rugalmasság és a megfelelő időbeosztás. Talán érdemes lehet egy program tervezet készítése, amelyben minden gyereknek van kijelölt idő az érdeklődésének megfelelő tevékenységekre, és amiben azt is vezetni tudod, hogy mikor, kire számíthatsz, és ki, mikor milyen táborba megy vagy éppen mikor látogat meg a nagymama. Egy többé-kevésbé átlátható terv leveszi a válladról a stressz egy részét és átláthatóvá teszi nyaratokat.
Ettől függetlenül nagy valószínűséggel a dolgok oroszlánrésze a te nyakadban lesz, ezért fáradtság és a túlterheltség elkerülése érdekében fontos, hogy időt szakíts magadnak is. Ha úgy érzed, hogy elég volt, kérj segítséget családtagoktól vagy barátoktól, akik átvehetik néhány órára a gyerekek felügyeletét. Használd ki ezeket a pihenő időszakokat és végezz olyan tevékenységeket, amelyek feltöltenek.
Összefoglalás
A nyár remek lehetőséget kínál a családnak, hogy az elfoglalt hétköznapokból kiszakadva közös élményeket szerezzenek és közelebb kerüljenek egymáshoz. Igaz, sok szempontból kihívásokkal teli a nyári szünet, de ne feledd, hogy van jó oldala is! Majd ezekre a nehezen lemenedzselt, de mégis nevetéssel, időnként könnyekkel és kiborulással tarkított nyarakra fognak vagy évek múlva mosolyogva emlékezni. Használjátok ki az együtt töltött idő lehetőségét, merítsetek a fenti az ötletekből, igyatok sokat és figyeljetek a megfelelő fényvédelemre, hogy a nyár sikeres és emlékezetes legyen mindenki számára.
Azért ne feledd, hogy minden család más és más, ami a szomszédéknál működik, nem garantált, hogy nálatok is fog. Kísérletezz, találj olyan megoldásokat, amelyek nektek a legjobban működnek, és ne ne feledkezz meg önmagadról sem; fordíts Te is elég időt a pihenésre.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg minden platformon (is), könnyítsük meg a többi mami nyarát is
- 0Megosztás
- 0Facebook
- 0WhatsApp
- 0Messenger
- 0SMS
- 0Email